A GPS szóval nagyon sokszor találkoztunk az elmúlt években, és a jövőben még inkább el fog terjedni a GPS készülékek a használata. A GPS - Global Positioning System, magyarul globális helymeghatározási rendszert jelent. A rendszer három fő részből áll. Műholdakból, amik a helymeghatározáshoz szükséges jeleket sugározzák, GPS vevőből, ami veszi a műholdak jelét, és egy GPS navigációs szoftverből.
A modern, autóban is használható készülékek önmagukban tartalmazzák a GPS vevőt és a GPS navigációs szoftvert. Ezen felül, még számos extra szolgáltatást nyújtanak az autósnak, amikről a Milyen szolgáltatásai vannak a mai autós GPS-eknek oldalon olvashat. Visszatérve az alapokhoz. Ahhoz, hogy a pillanatnyi helyzetünket meg tudjuk határozni, legalább 4 műholdra kell rálátnia a GPS vevőnek. Ez a feltétel még egy városban is teljesül, nyílt terepen pedig akár több műhold jelét is foghatjuk a GPS vevőnk segítségével.
Az érdeklődők és a vásárlók első kérdései között szerepel, hogy mennyire pontos ez a helymeghatározás.
Ez természetesen függ a felhasznált berendezéstől és a mérés céljától. A földmérők például milliméternél is kisebb mérési pontossággal dolgozó GPS vevőket használnak. Az olcsóbb készülékek 10 méter körüli pontosságot biztosítanak. A manapság leginkább elterjedt autós navigációs készülékek 2-4 pontossága lehetővé teszi, hogy egy megadott házszámig elnavigálják Önt.
A GPS vevő segítségével meghatározhatjuk, hogy a Föld melyik pontján vagyunk. Egy laikus számára ezek a szélességi és hosszúsági koordináták nem sokat mondanak.
Ezért van szükség egy GPS navigációs szoftverre és egy megfelelő méretű kijelzőre, amin tetszés szerinti nagyítással meg lehet jeleníteni az éppen aktuális tartózkodási helyet. Ha még nem látott ilyen készüléket, úgy képzelje el, mint amikor talál valamelyik településen, az út szélén, vagy egy parkban felállított térképet és azon be van jelölve egy piros ponttal, hogy Ön jelenleg itt áll. Óriási előnye ezeknek a berendezéseknek, hogy tenyérnyi méretűek, vagy annál kisebbek, mindig megmutatják a jelenlegi helyzetét a térképen, sőt a GPS navigációs szoftver segítségével azt is jelzik, hogy merre haladjon a célja felé.
A leginkább keresett készülékek autóban és gyalogosan egyaránt használhatóak. A rendszer úgy működik, hogy a bekapcsoláskor a GPS vevő meghatározza az Ön tartózkodási helyét. Ezután Ön kiválasztja az úticélt, ami lehet akár Magyarországon, Horvátországban, vagy bárhol Európában.
Fontos, hogy a GPS navigációs szoftver teljes Európa térképet tartalmazzon, mert különben Ausztriától nyugatra semmit nem ér a készülék!
Ezután akár azonnal el is indulhat. A közlekedésbiztonság érdekében érdemes bekapcsolni a készülék azon funkcióját, hogy ne csak mutassa az útirányt, hanem mondja is, hogy merre kell menni. Persze olyan készüléket érdemes választani, ami tud magyarul. Az itt szemléltetett útvonaltervezést szinte össze se lehet hasonlítani azzal, amikor egy út előtt, meg kell vásárolni a szükséges térképeket, ki kell találni az optimális útvonalat. Észben kell tartanunk a kritikus útelágazásokat, balesetveszélyes módon vezetés közben térképet kell olvasnunk, vagy mitfahrerünket kell megkérnünk, arra, hogy segítsen a tájékozódásban. Az előbbi verzió elvonja a figyelmünket a forgalomról, ennek veszélyeivel mindannyian tisztában vagyunk, a második esetben kérdéses, hogy utasunk mennyire tud térképet olvasni és segíteni az optimális útvonal kiválasztásában.
Röviden összefoglalva egy GPS vevő és a megfelelő GPS navigációs szoftver segítségével ön biztonságosan, kényelmesen, kevesebb idegeskedéssel és üzemanyaggal juthat el úticéljához.